MIR-levél
Hírlevelünk célja, hogy partnereinket rendszeresen tájékoztassuk a MIR-rel kapcsolatos hírekről. (Hírlevelünket más címre is kérheti, vagy lemondhatja, csak kattintson a megfelelő aláhúzott szavakra.)
 
www.rudaskarig.hu
mail@rudaskarig.hu

Október 28-án került megrendezésére a Bentley Geo Fórum 2004 rendezvénye, melyen munkatársaink nagysikerű előadásokat tartottak.

2004. november - II. évfolyam 7. szám  

Beszámoló a Geo Fórum 2004 rendezvényről

A Rudas & Karig Kft. munkatársai a Geo Fórum 2004. rendezvényen.

2004. október 28-án részt vettünk a Bentley Geo Fórum 2004 elnevezésű térinformatikai rendezvényén, ahol az érdeklődők a VISTA Rendezvényközpont kellemes környezetében ismerhették meg a megjelent cégeket és azok kínálatát.

Rudolf Péter ügyvezető (Bentley Systems Hungary Kft.), az esemény főszervezője nyitotta meg az előadássorozatot Bentley GeoSpatial 2004 címmel, átfogó képet adva a Bentley üzletfilozófiájáról, tevékenységi területeiről és legújabb szoftverfejlesztési eredményeiről. Másodikként, az L-Tér Informatika Kft. képviseletében Kozma Attila tartott beszámolót a három évvel ezelőtt elindított, a gázipar számára kifejlesztett DÉTÉR (Dégáz - Égáz Térinformatikai Rendszer) Projekt kínálta lehetőségekről. A Bentley térinformatikai szoftverek legújabb verzióinak ismertetése következett, Kertész Gábor és Gelencsér Gábor ismertette a MicroStation V8, a Bentley Descartes, a Bentley I/RAS B 2004 Edition és a MicroStation GeoGraphics 2004 Edition újdonságait, gyakorlati alkalmazását.

A kávészünetet követően, Bajkó Csaba (DICOM Magyarország Kft.) bemutatta az idén szeptemberben piacra dobott Colortrac SmartLF szkennercsalád képességeit, a Széles gépek, éles képek - megérkezett a Colortrac szkennerek legújabb generációja című előadásában.

Zárásként cégünk, a Rudas & Karig Kft. került sorra. Térinformatika és rendszerintegráció című előadásunk röviden átfogta az idén 15 éves cég eddigi munkásságát, amelyet - a magyarországi viszonyokat figyelembe véve - komoly szakmai sikernek tartunk. Karig Gábor bevezetőjében röviden bemutatta cégünk történetét, szolgáltatásaink körét és elért eredményeinket, két üzletágban - Önkormányzati-, illetve Közmű üzletág - jelenleg 25 önkormányzat és 9 vízmű alkalmazza rendszereinket. Lényeges pont, hogy cégünk üzletági keretek között működik, így munkatársaink kizárólag az integrált térinformatikai rendszerek fejlesztésével és bevezetésével foglalkozó szakemberek, ennek köszönhető, hogy az évek során szerzett rengeteg tapasztalatot a legjobb formában tudjuk ügyfeleink javára fordítani.

Elsőként Molnár László kapott szót, aki a Víziközműves Műszaki Információs Rendszerről (MIR) szóló bemutatóját a MIR külső - egy adott cégen belüli, de a MIR számára külső - rendszerekkel való integrálhatósága köré építette. Szemléletes példájában kiemelte a MIR összekapcsolhatóságát különböző informatikai rendszerekkel, a MIR és az SAP kapcsolatán keresztül megvalósítható kétirányú adatforgalmat, illetve az SAP adatainak egyszerű előhívhatóságát térképi lekérdezésekhez, tematikus színezésekhez.

Az érdeklődők a VISTA Rendezvényközpont kellemes környezetében ismerhették meg a megjelent cégeket és azok kínálatát.

Gombás Levente a folyamatos fejlesztések eredményeképp megvalósult GISPÁN® Integrált Önkormányzati Térinformatikai Rendszert mutatta be, megindokolva, miért kap helyet egy önkormányzati rendszerismertető - egyszerű térképek mutogatása helyett - a Bentley térinformatikai rendezvényén. A térinformatikai alapokon működő rendszer nélkülözhetetlen az önkormányzati feladatok magas színvonalú elvégzéséhez, ami a rohamosan fejlődő világban már nem cél, hanem alapkövetelmény. Az előadás címére utalva rámutatott a rendszer belső integráltságának legfontosabb jellemzőire, és az abból származó előnyökre. Más külső forrásból származó adatokat a rendszerbe töltve ki lehet alakítani egy magasabb szintű - de nem online kapcsolatként működő - integráltságot is.

Erre egy példaként, az Építéshatósági- és kapcsolódó alrendszerek alkalmazásának lehetőségeit ismertette Oláhné Szám Henrietta. Bemutatójában kiemelte, hogy az építéshatósági munka során szükséges adatok (tulajdoni lapok, szabályozási paraméterek, jogszabályok, műszaki adatok és dokumentációk stb.) különböző alrendszerekben vannak kezelve, de az ügyintéző számára ez nem érzékelhető, mert az összes információt egyetlen helyről el tudja érni, az Építéshatósági alrendszerben gombnyomással le tudja kérdezni.

Befejezésként meghívtuk egyik ügyfelünket, Zuschlag Jánost Paks Város Polgármesteri Hivatalából, hogy megossza gyakorlati tapasztalatait az érdeklődőkkel. Beszámolt a Hivatalukban sikeresen működő GISPÁN® rendszer jelenlegi állapotáról és az ide vezető útról. Az építéshatósági bemutatóhoz kapcsolódva ismertette, hogy náluk az adatfeltöltések, a térkép és adatfrissítések kialakítása, a digitális tervtári nyilvántartás megvalósítása, amelyek a hatékony mindennapi alkalmazhatóság feltételei, több éves folyamatos munka eredményeként valósultak meg.

(A rendezvényen kitöltött kérdőívek alapján cégünk előadása kapta a legelőkelőbb értékelést.)

További információk: Molnár László, Rudas & Karig Kft.